Megbékélésem a kontaktlencse webáruházakkal

Kontaktlencse webáruház ellenes múltam

Elég régóta vagyok rövidlátó. Nagyjából serdülőkorral együtt jött ki, romlott egy darabig, aztán húsz éves korom óta ugyanaz. Természetesen van szemüvegem is, de a havi kontaktlencse sokkal kényelmesebb, immár évek óta azt hordok. És nagyon sokáig ódzkodtam a kontaktlencse webáruház vásárlásoktól. Az éves vizsgálatokért az ember így is úgy is bemegy a szemészorvosához, ott általában tud rendelni. Az volt sokáig a politikám, hogy berendeltem fél évre előre és akkor egy jó darabig be voltam biztosítva. Félreértés ne essék, nem a kontaktlencse webáruház maga az, amit ördögtől valónak tartottam, inkább csak a netes vásárlás maga nem tetszett. Igen, kicsit nagytatás vagyok. Aztán elkezdtem nézegetni a kontaktlencse árak ingadozását, egyre bátrabban rendeltem kaját, majd cipőt, sálat, fülbevalót. Elérkezett a pillanat, amikor rájöttem, hogy semmi kedvem külön ezért elzarándokolni egy üzletbe, amikor megtehetem otthonról fele annyi idő alatt. És nem dőlt össze a világ, sőt. Azóta rendszeresen így szoktam.

eye-691269_1280

A kontaktlencse webáruház előnyei

Amikor először rászántam magam, hogy online rendelek, akkor már valójában napok óta szemeztem a kontaktlencse webáruház kínálatával. Lebontva az éves kontaktlencse árak gazdaságosabbak, ha neten vásárolok, de én még mindig szkeptikus voltam. Mert persze, rendeltem már korábban ismert márkaboltokból, de ez egy kontaktlencse webáruház. Egyrészt nem a gyártótól rendelek, másfelől olyan termékről is van szó, ami félig meddig egészségügyi. Egy cipő max feltöri a lábamat, de ezt a szemembe fogom rakni. Szóval filóztam rajta, de aztán úgy döntöttem, bátraké a szerencse, és berendeltem egy óvatos havi adagot. Azóta se bántam meg, semmi panaszom nem volt. Sőt.

Egyrészt ott van az a tagadhatatlan kényelmi faktor, hogy itthon, a hasamat vakargatva beülök a gép elé egy szál bugyiban, és az eddig használt termékem dobozásról leolvasok négy számot, ami alapján berendelhetem a következő adagot. Aztán van ilyen olyan kupon, kontaktlencse akció, amit igénybe tudtam venni. Én általában a munkahelyemre rendelek, de volt már olyan, hogy otthonra kértem a szajrét. Működik mindkettő.

Magamtól nem szeretek okoskodni, de csak nagyobb termékkínálatra látok rá. Az eddig hordott lencsémmel volt néha, hogy száradt a szemem, nem bírtam annyira. Az egyik termékértékelésben olvastam, hogy ez másnak is probléma, és pont ajánlott egy szemcseppet, ami neki bevált. Legközelebb megkérdeztem az orvosomat, hogy használhatom-e – mert én ilyen óvatos fajta vagyok. Mondta, hogy persze. Úgyhogy azt is kosárba tettem a következő kontaktlencse webáruház rendelésemkor. Felbátorodtam és vettem szemüvegtokot is.

A kontaktlencse webáruház elve

A másik ok, amiért én kezdetben nem akartam kontaktlencse webáruház oldalakról vásárolni, az egy afféle kisvállalkozások védelme elv. Én szeretem a sarki pékségben, ha ugyanaz az arc fogad. A piacon ugyanattól a nénitől veszek szörpöt minden héten, és nem szeretem, amikor a multi ügyfélszolgálatán a sokadik kedves fogkrémreklámos mosoly nem tudja megoldani a problémámat. Valami ilyesmi motivált akkor is, hogy, ha már, akkor menjek nem franchise üzletbe, és vizsgáltassam a szemem, meg vásároljak ott. Olyan nehezen maradnak meg ezek a kis helyi boltok, legalább én adjak nekik kenyeret. Aztán megvilágosodtam. Hát hiszen pont a kontaktlencse webáruház az, amit nem a gonosz nagy multi üzemeltet. Sokat gondolkodtam rajta, hogy hova tűnnek el a kisvállalkozók, hát átköltöznek a netre! Valahol pofonegyszerű, hiszen ott nincs üzletbérlés, raktárköltség, nagyobb választékot tudnak felajánlani, és versenyhelyzetben maradnak. Úgyhogy a kezdeti bizalmatlanságom hamar pártfogássá alakult, és köztük például az eOptika kontaktlencse webáruház is oké lett. Persze ez nem jelenti, hogy minden webshop tuti egy hazai magyar vállalkozó műve, de nem túl nehéz utána járni. Alapból, amikor először szántam rá magam, hogy kontaktlencse webáruház terméket rendeljek, megnéztem online az üzemeltető céget. Akkor a megnyugvást kerestem, hogy nem valami kamu kft, hanem valóban bejegyzett cég, de speciel arra is jó volt, hogy lássam, mekkora és hol a székhely. Úgyhogy ez is egy kis plusz, aminek örülni tudok.

woman-3238099_640

A kontaktlencse webáruház korlátai

Más online vásárlásokkal szemben viszont, mivel itt szemészeti, egészségügyi termékekről van szó, vannak olyan dolgok, amiket egy kontaktlencse webáruház egyszerűen nem tehet meg. Például színes kontaktlencse rendelés esetén a próbaviselést meg kell ejtenünk előbb. Mert az, hogy az általunk választott szín mennyire fedi el valóban a szemünk eredeti színét annyira változó, hogy előtte kvázi „fel kell próbálnunk” a terméket. Máskülönben berendeljük, aztán nézhetünk, ha mégse jó. A cilinderes kontaktlencse rendelés meg pláne olyan, ahol fontos a szemészeti vizsgálat, mielőtt bármit is berendelnénk. Sokan képzelik, hogy a szemüveg értékeit ismerve egyszer csak gondolnak egyet és akkor rendelnek a kontaktlencse webáruház lencséiből, de ez nem így működik. Azok az értékek nem ugyanazok az értékek. Nem tudom, teljesen én se, de más és kész. Mondjuk, az egyik közvetlenül a szemeden van, szóval érthető, ha kicsit eltérnek a paraméterek. Úgyhogy a rendszer is akkor van jól felépítve, ha erre figyelmeztet, jobban mondva nem is hagy rendelni, ha a kimutatható butaságot írtunk be. Én az elején elkövettem ezt a hibát, mert benéztem a sorokat. Hálaégnek a webáruház hibaüzenetéből még időben rájöttem.